Ars Poetica

Senki sem különálló sziget Mindenki a kontinens része, A szárazföld egy darabja. Ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, Éppúgy, mintha egy hegyfokot, Vagy barátaid házát, Vagy a Te otthonod. Minden halállal én leszek kevesebb, Mert egy vagyok az emberiséggel. Épp ezért Sose kérdezd, Kiért szól a harang:  Érted szól!  (John Donne)   (Ernest Hemingway: Akiért a harang szól c könyvének mottója) No man is an Iland, intire of itselfe; Every man is a peece of the Continent, a part of the maine; if a Clod bee washed away by the Sea,  Europe is the lesse, as well as if a Promontorie were, as well as if a Mannor of the friends or of thine owne were; any mans death diminishes me, because I am involved in Mankide;  And therefore never send to know for whom the bell tolls;  It tolls for thee. (John Donne) (Ernest Hemingway: From whom the bell tolls)

A gyógyítás: művészet.

A mai gyógyítás tévutakon jár. Oktatásunk, szakterületeink nagy mértékű széttagolódása egyre inkább hajlamossá teszi a mai orvost arra, hogy magát az embert kifelejtse a gyógyításból. Ha azonban csak az ember egyes részeit, egyes betegségeit gyógyítjuk külön-külön, nem fogunk eredményre jutni. Szedhet a betegünk 25-féle gyógyszert, az állapota mégsem fog javulni, mert valami kimaradt az összképből. Helytelen útja ez a gyógyításnak. Nem elég a kisujj körömpercének obb oldalát sebészileg ellátni, ha a betegség mögött mondjuk egy szédüléses rosszullét áll, emögött pedig adott esetben az ember pszichés labilitása. El kell jutnunk az okhoz, hogy az okozatot gyógyítani lehessen. El kell jutnunk a beteg emberig annak minden nyomorával együtt, megértenünk és beleéreznünk magunkat az ő helyzetébe ahhoz, hogy eredményt érhessünk el.

Hogyan kerül ebbe a képbe egy aneszteziológus?

Az aneszteziológus feladata nagyon sokrétű. Nem elegendő ismernie azt a beavatkozást, amire a sebész készül és azokat a módszereket, amellyel mindez fájdalommentessé tehető. Beszélnie kell a betegnek mindarról, amire a műtét körüli időszakban fel kell készülnie, és az érzéstelenítési módot az adott beteghez kell választania, alkalmaznia. Ismernünk kell betegünk minden egyes kísérőbetegségét és azok pillanatnyi gyógymódját, hiszen ezekkel módszereink kölcsönhatásban lehetnek, Ismernünk kell azokat a módszereket, amelyekkel a szorongó beteget megnyugtathatjuk.

Szakterületünk másik nagy kihívása az intenzív terápia. A szepszis ismét igen sok betegünket érinti, első sorban azért, mert a mai világ embere tudatlanságból, vagy munkahelyének féltéséből, esetleg azért, mert a periférián él, nem fordul időben orvoshoz. Sok esetben a sürgősségi sebészetre érkező beteg több napos panaszokkal, esetleg 3-4 napja perforált (lyukas) gyomor-bélrendszeri elváltozással és ezek minden szövődményével együtt kerül be az őt ellátó intézetbe. Egy alapjában véve egészséges szervezet leküzdheti ezt a betegséget is, ha sebészileg ellátják, majd antibiotikumot kap, ám egy idősebb, szerteágazó kísérőbetegségekkel élő beteg esetében súlyos, életveszélyes állapot alakulhat ki. Itt kezdődik, vagy itt folytatódik a mi munkánk.

Saját szakterületem a világ legszebb és legnehezebb orvosi szakterülete. Begegünknek csakis akkor tudunk korrekt ellátást nyújtani, ha Őt egészében szemléljük, döntéseinket pedig a pillanat tört része alatt kell hoznunk. Nincs idő többre. A belgyógyásznak van ideje, a bőrgyógyász hónapokig gondolkodhat. Nekünk a pillanat tört része alatt kell döntenünk a legtöbb esetben.

Ha érdekel benneteket ez a művészet, kérlek, kérdezzetek.

Szeretek mesélni a hivatásomról

J